Ez vagyok Én: Önkéntes áldozat!
Az élet igazságtalanul nehéz és valóságos peremén vagyok. Minden a születésemkor kezdődött a tököli rabkorházban 1970.10.18-án. A sorsom már itt
megpecsételődött. Úgy hozta az életem, hogy egyik intézetből a másikba dobjanak kiskorúan az ország különböző pontjain. Először a bácsalmási majd dunavecsei intézetekbe kerültem, ahol leraktam általános iskolai tanulmányaimat is, majd később bekerültem a kecskeméti Gáspár András Szakközép
Iskolába 1987-ben, ami mellett össze tudtam spórolni némi ösztöndíjat saját céljaimra és a szerkezeti lakatos szakmát is ki tanultam. 20 éves koromtól
viszont a törvénnyel nem ellenkezhettem, ugyanis nem élhettem tovább intézetben. Ezért gyűjtött pénzemből kerestem magamnak albérletet, amit több
évig fenn is tudtam sikeresen tartani Kecskeméten. Több munkahelyem is volt (pl.: fémiparban stb.) de végül a kecskeméti Gall Food Rt volt az utolsó
hely ahol dolgoztam fémcsiszoló-ként.
Jóhiszeműen befogadtam egy 6 fős családot, munkanélküli szülőkkel (3 gyermek, a szülők és egy barátjuk), volt kollégista társam szíves kérésére. Az igazi gondok csak 2007 nyarán kezdődtek. Teljesen gyanútlanul bizalmamba fogadtam őket, azt remélve, hogy nem lopják és hazudtolják meg azt, aki rajtuk segít. Először csak apróbb dolgok tűntek el (pl.: élelmiszer, cigaretta stb.) A későbbiek folyamán látván naivságomat már kezdtek egyre bátrabbak, lenni.
Miközben munkahelyemen dolgoztam napi 8 órás műszakban általában, már ahhoz is vették a bátorságukat, hogy némi kisebb - nagyobb pénzösszegből is megfosszanak tudtomon kívül. Miután már feltűnt nekem, hogy át akarnak verni és hazudnak a szemembe, megkezdődtek a konfliktusok a lakásomon
belül, amik tettlegessé is fajultak a későbbiekben. Az illetőket már szemtől-szembe többször felszólítottam azzal az indokkal, hagyják el a lakásomat.
Természetesen nem voltak hajlandóak, így arra kényszerültem, hogy a hatóságok előtt felfedjem, mit művelnek. Először is felkerestem a családvédőket,
mivel a háztartásban élő kiskorú gyermek "hölgy" (14 éves), nem tudott mást tenni, mint eltűrni apja beteges hajlamait és elviselni saját apja sanyargatását
(prostitúcióra való kényszerítés, gyermekbántalmazás). Intézkedésem hiábavalónak bizonyult, ugyanis a család természetesen ellenem fordult a saját
Érveikkel. El kellett tűrnöm fenyegetésüket és akkorra már tettlegessé fajuló bántalmazásukat a saját bérelt lakásomban. Kifosztottak, minden értékemet
ellopták és az igazságszolgáltatás sem állt mellém. A családfő apukát kényszerültem önvédelemből ártalmatlanná tenni, mikor elsőként ököllel próbált
nekem jönni. Az anyuka elkezdett késsel fenyegetni, majd rám is kísérelt konyhakéssel támadni. Némi próbálkozással ki tudtam csavarni a kezéből a
kést. A család tagjai felháborodtak és kihívták a rendőröket. A rendőrök szerencsére nekem adtak igazat. Erre távozásra szólították fel az illetékes
személyeket, akik elhagyták lakásomat, de bosszút forraltak ellenem. Ismerőseiket elküldték a lakásomra garázdálkodni, hamis vádakkal illettek (pl.: én
loptam meg őket, zaklattam a gyerekeiket). Mikor már a munkahelyemet is felkeresték és ott is ugyan ezekkel a hamis vádakkal ruháztak fel, komoly
következményei lettek. Arra kényszerültem, hogy feladjam saját munkahelyemet, mert úgy éreztem, kollégáimnak ezek után megvan a véleményük rólam
és nem akartam kitaszított lenni a szemükben. Az albérletemet ezek után már nehezen tudtam fenntartani, mivel nem volt már miből keresetem, ez 1
hónapig tartott. Mivel a lakásomra is állandóan jöttek garázdálkodni (fenyegettek), szinte úgy a nyomomban voltak, le se tudtam őket rázni. Úgy
döntöttem egyúttal jobban teszem, ha az albérletemet is elhagyom. Nem voltam tisztában a lehetőségeimmel, hogy egyáltalán meddig járnak a nyakamra a garázdálkodók és mennyire terjesztik a hamis állításokat rólam (nagyrészt személyes adataimat tudták). Innen indult rendőrségi feljelentésem az igazamért. Nem volt hová mennem és bárki, valaki, akire támaszkodhatnék, ezért a sors úgy hozta, hogy hajléktalanná váljak, így akármilyen hihetetlen is az ezt olvasók számára: Egyik napról a másikra az utcán találtam magam. Azóta sajnos az utcán élek. Öt éve küzdök az igazamért, amiért hajléktalanná tettek. Mindenem odaveszett. Hiába próbálkoztam leveleket írni hivataloknak, sajnos íráshibás mivoltom miatt nem tudtam magam kellően kifejezni. Hiába próbálkoztam, az összes ilyen kísérletem csődöt mondott, mindez 3 évig tartott. Későbbiekben régi ismerőseimet kerestem fel gondommal, mert nem tudtam hova menni és az életem teljesen kilátástalan. E két maradék ismerősöm volt szíves felajánlani nekem saját ingatlanjuk területén elhelyezkedő
fészerét cserébe, ha teljesítek nekik folyamatosan 1-2 fuvart. Ez a terület jelenleg is lakhelyemnek számít. Nem adtam fel, rendszeresen gyűjtöttem letört
gallyakat erdőkből, fémhulladékot, amit találtam és bármi értékért cserébe hasznosítható hulladékot, amit csak lehet. Később hulladékból csináltam
magamnak kézikocsit szakmámnak köszönhetően, ami megkönnyítette helyzetemet. A hulladékokat, amiket a saját csekély hasznomra tudtam fordítani,
leadtam a MÉH telephelyén némi összegért cserébe. Felesleges dolgokat (pl. alkohol) igyekeztem elkerülni a saját törekvésem érdekemben. A napjaim
máig így telnek folyamatosan. Reggelente egy műkerti kis kocsmába jártam kávézni (nem hagytam el magam), ahol szerencsére a jó szándékú tulajdonos
nő megengedte azt is, hogy esténként felmelegedjek a munka végeztével. Későbbiekben ebben az ivóban találkoztam mindenféle személyiséggel többek
közt jók-rosszak megtaláltak. Szerencsére találtam magamnak támogató embereket, akikkel idő közben összeismerkedtem és a későbbiekben már
barátokká váltunk. Két segítőkész jó barátom volt szíves felajánlani, hogy a történetemet "online" formában is láthatóvá teszik. Új barátokra leltem és
remélem a segítségük nem hiába való és ez az "üzenet" sok emberhez eljut. Mert nagyon is sokan nem hisszük el, hogy a pénz teszi manapság az embert és a szavakat, amik a nélkül vaktölténynek számítanak. A pénz általi úgymond "hatalmunk" eltűnhet akár egy nap alatt ebben a mai rendszerben. Senki sem tudhatja, milyen akadályok állják majd az útját ezen a rögös úton, az élet mocskában.
Blog: http://lakatospityu.blogger.hu





